Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: március, 2023

Nagyi takaró

Kép
Amikor beköltöztem az új lakásba, anyukámtól kaptam egy színes, horgolt takarót. Nagyon szeretem a színeit, jól illik mindegyik szobába. 

Zöld pulcsi

Kép
Egy régi, valahonnan kapott, majd lebontott pulcsiból nyert fonalat kötök újra. Elég régen elkezdtem már, a törzse el is készült, aztán évekig állt a szekrényben a folytatásra várva. Igazából már csak a két ujja és a nyaka van hátra. A törzsét körbe kötöttem, hogy ne kelljen az elejét és hátát összevarrni. 

Megint születésnap

Kép
Múlt szombaton csodálatos napsütötte idő volt, de mivel a másnapi szülinapi összejövetelre készültünk, csak a környéken csatangoltunk néhány órát. Ennek keretében természetesen ellenőriztük a Duna vízállását is, és megint néhány gyönyörű kaviccsal a zsebemben térhettem haza.  Jó ötlet volt a Duna-part, csend, nyugalom, a vízen ringatózva sziesztázó kacsák, a hullámzó víz csobogása, boldogan játszadozó kutyusok, és tavaszi, melengető napsütés fogadott. Olyan békés volt minden, feltöltő, megnyugtató. Az idei második tavaszi születésnapot is megültük a hét végén, ezúttal a Nagyobbikat ünnepeltük.  Az én "kicsi" fiam, a 27 évesem, mindenféle gyerekes dolgokat kapott az idén, és mindennek nagyon örült. Végülis ki mondta, hogy a felnőttek nem játszhatnak önfeledten? Mivel a Kedvesével ő is cicás csapat, anya még egy cicás kavicsképpel is készült, melyhez az alapanyagokat természetesen a Duna-parton és az IKEÁ -ban szerezte be.   Az ötlet nem a sajátom, ezt is a Pinterest-e...

Pasztell papírvirágok

Kép
 Valami színes, vidám, tavaszi díszítést szeretnék. A születésnapi dekorációnak készült zászlócskák után még mindig rengeteg pasztell színű origami papírom maradt, úgyhogy játszottam kicsit a színekkel. Ezúttal virág formát készítettem a karácsonyi mécsestartó minájára, a csillag csúcsait lekerekítettem, a közepén viszont meghagytam a szétnyitható részt.