Happy End

Szóval az úgy volt, hogy zenetáborba mentek a gyerekek. No, ez eddig rendben is volna, csakhogy a kisebbik gyermekem kezdeti nagy lelkesedése gyorsan alábbhagyott, mikor rádöbbent, hogy most bizony egy teljes hétig máshol alszik. Ajjjjaj! Már előre honvágya volt, és pityergett is időnként, - "Ho-ho-hogy fogom én ezt kibihihihirniiiii nélkületek??" - de azért nem adtuk fel! :-) A bátyja nagy komolyan, felnőttesen gondjaiba vette a kicsit, szerencsére sikerült elintézni, hogy egy szobában aludjanak. Első két nap még jöttek a telefonok.... csak hallani akartuk a hangod címszóval, aztán már csak egy jó éjt sms-t kaptam, és végül, mintha elvágták volna, semmi.... Na, ezen a "hirtelen" változáson most meg én csodálkoztam, és menten aggódni kezdtem: mi lehet velük? Elvesztették a telefont, vagy a tanárok begyűjtötték a mobilokat? Esetleg olyan jól érzik magukat, hogy nem is gondolnak haza??? Jellemző módon persze ez a lehetőség jutott legutoljára eszembe! :-)) Végül kisült, hogy a sok eső ellenére remekül megvoltak, élvezték a szabad életet, (pl. egy hét alatt kétszer zuhanyoztak), a gyerektársaság és a program olyan jó volt, hogy fütyültek ránk, itthon aggódó, árván maradt szüleikre! :-))
Én meg itthon nagy-nagy "elhagyatottságomban" nekiláttam meglepit készíteni nekik. :-))) Néhány kiselejtezett, kinőtt, elnyűtt ruhából varrtam két bátor-táborozó-nyuszó-muszót...
A tábor végén aztán, a pályaudvarról hazafelé jövet, az autóban várta őket a két nyuszi, (hatalmas siker!), az eleinte pityergős kislányom meg egy akkora lelkes beszámolót vágott le szinte lélegzetvétel nélkül, - hogy szegény bátyja fél óráig szóhoz sem jutott. :-)))